Designs by Mona
Fedor Mónika

Magamról

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Ezt azzal egészíteném ki, hogy szeretetük mindenképp fejlett szépérzékre utal. A növények, a virágok állandó gondoskodást, törődést igényelnek, viszont páratlan esztétikai élményt, és ezzel együtt örömöt adnak. Nem csak tiszta levegőt, hanem élhető és élvezhető életteret biztosítanak számunkra. Azonban ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, feltétlenül szükség van olyan szakemberre, aki nem csak szereti, hanem ismeri is a növényeket, virágokat.

Végzettségem kertépítő szakmérnök és virágkötő, és nehezen tudnék dönteni, melyik tevékenység áll a szívemhez közelebb. Talán mindig az aktuális munka a kedvenc… Elmondhatom, hogy – szerencsés véletleneknek köszönhetően – a szakmám egyben a hobbim is lett. Ami a szakmai fejlődés szempontjából nagy előny, a kiállításokon, bemutatókon való részvétel kifejezetten inspiráló számomra.

Sok kert jött már létre az elképzeléseim alapján, amikre büszke vagyok. Alkotni öröm. Létrehozni a "semmiből", adottságok, elképzelések és anyagok kaotikus halmazából valamit. Fontos, hogy meglássuk milyen lehetőségek rejlenek ebben az összevisszaságban. Segítséget nyújtok kertek tervezésével és kialakításával kapcsolatban, de keressen akkor is, ha bármilyen alkalmi, irodai vagy üzleti dekorációra van szüksége. Remélem, hamarosan Önt is a megrendelőim között köszönthetem.

Fedor Mónika